Mindig érdemes néhány szót, alapvető kifejezést megtanulni a helyi nyelven, akárhova utazunk. Ez különösen fontos Japánban, ahol nem turistás helyeken nem lesz a közelben idegen nyelvet beszélő. A kiejtés szerencsére nem nehéz, és a japán (több más ázsiai nyelvtől eltérően) nem tonális nyelv.
Beszélt nyelv:
Több udvariassági szint van, de emiatt ne aggódjunk, szlenget úgysem fogunk tanulni utunk előtt, a köznapi használatú szavak teljesen jók lesznek, és egy turistától nem várják el, hogy az udvarias beszédformákat ismerje. Nagyon nehéz lenne röviden, anélkül írni erről, hogy a japán nyelvtanban mélyre ásnánk, de leegyszerűsítve úgy fogalmaznám meg, hogy az udvarias beszéd a köznyelvitől szóhasználatban, az udvariassági “o” előtag gyakrabb használatában és különböző igevégződésekben tér el egymástól. Az hogy valaki az udvariasság milyen szintjét használja, attól függ, hogy a beszélők között milyen a társadalmi rang különbség, a korkülönbség, illetve az adott helyzetre jellemző „szerepek” (pl. a szívességet kérő az udvariasabb formát használja, akitől a szívességet kérik, használhatja a sima formát, vagy az udvariasat; az üzletbe betérő vásárló a sima formát használja de az eladó “köteles” az udvarias formát használni.)
Ezen kívül természetesen nyelvjárások is vannak, ezek leginkább kiejtésben és szókincsben különböznek egymástól. Egy helyi tájszólásban beszélő észak japáni földműves és egy oszakai középiskolás igen nehezen értené meg egymást, ha nem értenék mindketten a standardizált japán nyelvet, melyet pl. a japán állami TV csatorna sugároz.
Írás:
3 féle írásuk van, ezt vegyesen használják. A “kanji” (ejtsd: kandzsi) a kínaiból átvett bonyolult írásjegyeket jelenti, ezek önmagukban jelenthetnek egy szót/fogalmat, vagy kettesével, hármasával alkotnak egyet, ezért szóírásnak is nevezik. A hiragana az japán szótagírás, a katakana szintén, minden katakanabeli szótagnak van egy hiraganás megfelelője. Ezt vállalkozó szellemű utasaink akár meg is tanulhatják, nem vesz több időt igénybe, mint például a görög vagy a cirill ABC megtanulása. A háromféle írásmód mind megtalálható a mindennapi életben: újságokban, feliratokban.
Vegyük figyelembe, hogy a japán nyelvben nem ABC van, hanem szótagok, gyakran alapfokú angoltudással rendelkező japánok nem is tudják úgy kiejteni az angol szavakat, hogy ne tennének a mássalhangzóra végződő angol szó után egy magánhangzót (pl.: tébürü = table = asztal; vagy tóverü= towel = törölköző; bászu=bus=busz)
Ezen kívül arra is hegyeznünk kell fülünket, hogy a japán nyelvben nem különböztetik meg az “f” és “h” hangokat egymástól, valamint nem érzékelik az “r” és az “l” közti különbséget sem.
Az érdeklődők találnak egy utazóknak hasznos szószedetet itt.
Japán szavak átírása latin betűkre:
Sajnos többféle átírás létezik, ami megzavarja a Japánba utazót. A Hepburn féle átírás tükrözi leginkább a helyes kiejtést, így a “ts” magyarul c-nek ejtendő, a “j” dzs-nek, az “y” pedig j-nek. Példák: tsuki = cuki (hold); Fujiyama = Fudzsijama (Fuji hegy), sushi (szusi) stb.
A nem Hepburn átírás a “tsu” hangok átírásásra pl. a “tu” betűket használja. Egy idő után hozzászokik majd a szemünk, és ki tudjuk majd ejteni a latin betűkkel írt szavakat.