Kedves Kati!
Nagyon jó volt végre újra találkozni! A fesztiváli hangulatban végül nem sok alkalmunk volt a beszélgetésre, és úgy váltunk el, hogy tartozom még a Madagaszkár-élménybeszámolóval, hiszen a döntésedhez – hogy csatlakoznál az utunkhoz – még több információra van szükség. Úgy döntöttem, hogy végre összeszedem magam, és megírom ezt a részletes beszámolót, amivel nem csak Neked, de minden Madagaszkár iránt érdeklődő, jövendő utasomnak tartozom.
Madagaszkár nincs messze!
A repülés tetszeni fog. „Afrika Emirates-e”, az Ethiopian Airlines a hosszú szakaszon kényelmes volt, az afrikai hangulatot már a beszállásnál lehetett érezni. Útközben háromféle menüből válaszhattam, és a mellettem levő ülés üres volt, úgyhogy aludni is tudtam. Hazafelé pedig biztos akartam lenni abban, hogy ismét szabad lesz a középső ülés, úgyhogy éltem a légitársaság ajánlatával, miszerint minimális összegért megvehettem indulás előtt a szomszédos helyet. Akkora szerencsém volt, hogy nem csak kettő, de mindhárom ülés az enyém lehetett Bécsig! A rövid szakaszon egy kisebb géppel repültünk, de itt is volt egy főétkezés, finom olasz borral. Etiópia légitársaságának központjában, az Addis Abeba-i reptéren a hazaúton sikerült beszereznem kávé kollekciómat. Hatalmas volt a választék, hiszen Etiópia a kávé őshazája!
Madagaszkárra érkezve a fővárosban, Antananarivoban szálltunk le, és csak egy rövid városnézésre volt időnk, mielőtt elfoglaltuk a szállást. A főváros 1500 méter tengerszint feletti magasságban fekszik, ezért hűvös klímájú. Több dombon épült, nagyon zsúfolt, zajos, és az igazat megvallva nem túl biztonságos hely. Felautóztunk egy kilátóponthoz, majd onnan átsétáltunk a piacon is. Talán majd legközelebb többet látok belőle! A reptérhez közeli városrészben, egy csodás szállodában pihentünk, majd vacsoráztunk, és másnap hajnalban már repültünk is tovább egy kisebb ATR 47-es légcsavaros géppel. Ez egy meglepően jó út volt, de vigyázz, ezen a gépen csak legfeljebb 20 kg a feladható poggyász. Érdemes lesz majd a körtúra után, Nosy Be-n megtömni a csomagokat ajándékokkal. Erre a célra vittem egy kisebb hátizsákot, amit odafele a bőröndömbe tettem, hazafele pedig ügyesen telepakoltam helyi kakaóval, rizzsel, teával, kávéval és megannyi illóolajjal, majd feladtam második, ingyenesen feladható poggyászként. Na, ezekről még majd beszélek, de most térjünk vissza magához a túrához.
Sambava – azaz a SAVA régió. Nekem már a város és a régió elnevezése is egzotikusnak hangzik. A SAVA az ország északkeleti partvidéki régiójában található négy legnagyobb város neveinek kezdőbetűi. Mind a négyet meglátogatjátok majd. Csupán annyit tudtam erről a környékről, hogy ez a legzöldebb, legérintetlenebb, és egyben a legdinamikusabban fejlődő országrész. Azon kívül azt, hogy szinte csak repülővel lehet megközelíteni. A régión belüli közlekedés aztán már viszonylag egyszerű. Hét éve építettek egy főútvonalat, és még egész jól megmaradt az aszfalt, kevés a kátyú, és alig van jármű forgalom. A látvány valóban zöld, szuperzöld! Mindenfelé őserdők, a falvak közelében pedig rizsföldek. A főútról letérve már csak terepjáróval lehet továbbmenni, ezért akinek van autója, annak jellemzően terepjárója van. Elsőre teljesen sokkolt az itt látható szegénység.
Jártam már Indiában, Laoszban, Kubában, de az afrikai szegénység egészen más jellegű. Talán az utak hiánya, a fejletlen infrastruktúra miatt volt annyira feltűnő. Legtöbben gyalog járnak, vagy kisbuszokba próbálják bepréselni a portékájukat, amit a következő faluban szeretnének eladni. Zebun és csirkén kívül nem tartanak más háziállatot. Amerre a szem ellát, a helyiek a rizsföldeken dolgoznak.
Madagaszkáron kiemelkedően jó a rizs minősége, olyannyira, hogy szinte mindet exprotálják, nekik szegényeknek pedig nem marad elegendő. A malagasy-k fő tápláléka a rizs, ezért nagyon nagyra becsülik. Ha véletlenül az étteremben meghagyod a rizst, akkor rosszallóan néznek rád. Ők reggel, délben és este is rizst esznek. Sokakkal beszélgettem, és gyakran szóba került, hogy az utóbbi évtizedekben az egyik legfontosabb küldetéssé vált az ország vezetői, valamint a turizmusban, és oktatásban dolgozók számára, hogy valahogy megpróbálják megakadályozni a további erdőirtásokat, és megfékezni a szegény rétegeket abban, hogy az élővilágot tönkretegyék. Sajnos annyira tudatlanok – itt nagyon magas az analfabéták aránya – hogy felélik maguk körül az erdőt, megváltoztatva ezzel a klímát, visszaszorítva ezzel az oly fontos élőlények, endemikus fajok életterét.
Ahogy az egyik helyi vezetőm nagyon egyszerűen és tömören megfogalmazta: „Ha nincs eső, akkor nincs erdő. És ha nincs erdő, nincsenek állatok, nem jönnek a turisták.” Az állat és növényvilág ismerete és szeretete minden turizmusban dolgozónak nagyon fontos, és nagyon tájékozottak, járatosak is ebben témában.
Megismerkedtem egy fiatal helyi sráccal, aki azon szerencsések közé tartozott, akik a fővárosban, egyetemen tanulhattak. Négy nyelven beszél, biológiát hallgatott, és szerzett egy nagyobb, akkor még kopár földterületet Sambava közelében. Felvette a kapcsolatot különböző nonprofit nemzetközi szervezetekkel, és most már ott tart, hogy amerikai és német támogatással, önkéntesek segítségével megalapította a School Garden New Generation projektet, ahol kollegáival a legkisebbek oktatásával foglalkoznak, önkéntes alapon. A terület látogatható, van egy kis halastava, és egy komoly ültetvénye. Az a célja, hogy a kivágott erdők helyére úgynevezett másodlagos erdőt telepítsen, azaz, mivel az őserdőt visszaültetni nem tudja, az eredeti növényzetnek megfelelő fajokat újratelepíti, valamint megtanítja ezt a legfiatalabbaknak. Öt éves kortól fogadja a gyerekeket. Heti három-négy turnusban jönnek hozzá iskolások, ismerkednek a kertjével, tanulmányozzák az állatokat, fákat ültetnek, szüretelnek, a szabadtéri „osztályteremben” előadásokat hallgatnak, és akár kint is aludhatnak nála, mert három bungallót is épített. Példás kezdeményezés, sokat tanulhatunk belőle. A városban többen támogatják, és amikor nem az erdőben fogadja a gyerekeket, akkor járja a környékbeli iskolákat, és oktatja őket arra, hogy hogyan lehet a földet fenntarthatóan megművelni, és az erdőkkel gazdálkodni. Ebben az északi régióban nekem a tisztaság, és buja természet mellett az tetszett a legjobban, hogy a fővárossal és a nyaralóhellyel ellentétben itt a helyiek nem akartak lépten-nyomon eladni nekem valamit. Egy ajándékboltot sem láttam! A vanília termesztés központjában csak nagy nehezen sikerült bejutnunk egy igazi feldolgozó-üzembe, ahol hosszas rábeszélés után végül hajlandóak voltak egy kisebb mennyiséget eladni nekünk. A tisztaságról még annyit, hogy képzeld, a madagaszkári élelmiszerek 90%-a teljesen bio, hisz előállításuk során nem használnak vegyszereket!
Egyik nap, amikor egy nemzeti parkban túráztunk, egy faluból indulva, arra lettem figyelmes, hogy a halk morajlás, amit hallok, az nem a forgalom zaja, hanem a tenger hullámaié. Ezután figyelni kezdtem.
Megállapítottam, hogy a nagyobb városokon kívül nincs zajszennyezés, nincs szemét, nincs fényszennyezés, szinte szurok sötét van egész éjszaka. Nincsenek légi folyosók, nem hallani semmiféle mesterséges működési zajt! Csak a természetes hangok szűrődnek be az ember fülébe.
Ez egy teljesen egyedülálló és új élmény volt számomra! Már ezért érdemes ide elutazni: a tisztaság, a csend, és a természet közelségének érzése miatt.
Szállásaink barátságosak, kényelmesek voltak, szinte mind a tenger partján. Minden szobám tágas és tiszta volt, szúnyoghálóval, legtöbb helyen légkondicionálóval felszerelt. Ez utóbbit én ugyan csak ritkán használom, de valójában itt nincs is rá szükség, mert bár Sambavában és Nosy Be-n 30 fok körüli volt a nappali hőmérséklet, itt a tenger mellett mindig van egy kis kellemes szél, ezért a levegő sosem fülledt.
Minden alkalommal szállodák éttermében vacsoráztunk. A városokban nem nagyon láttam olyan éttermet, ahova külföldiek is járnának. A helyiek ettek az utcán, de arra én nem vállalkoztam. A reggelik nagyon egyszerűek, a szakmában ezt kontinentálisnak mondjuk, azaz kenyér, lekvár, vaj, esetleg croissant. A vacsorák azonban bőségesek, ízletesek és változatosak voltak. A halakat leszámítva húsmentesen étkezem, így a különleges gyümölcsök mellett végigkóstolhattam a tenger halait, és egyéb finomságait. Képzeld, az egyik helyen akkora adag homárt szolgáltak fel, hogy ketten sem tudtuk elfogyasztani az egészet! Azonban attól tartok, hogy teljesen húsmentes étkezés esetén készülhettem volna a rizs-gyümölcs diétára.
Ennyi jutott most az eszembe, ízelítőnek megfelel, de persze van még sok minden, amiről majd a következő levelemben fogok beszámolni. Ilyen például a vanília-termesztés rejtelmei, és a különféle gyógynövények, amiket a helyiek mutattak meg. Számos, csak Madagaszkáron élő állatot és növényt is láttam, és most jut eszembe, hogy a tengeri kalandjaimról sem ejtettem eddig szót – lesz még mit mesélni!
Nem árulhatok el mindent, maradjon Neked is felfedezni való, és meglepetés!
Remélem, hogy ezzel tovább csigáztam az érdeklődésed, sok üdvözletet küldök:
Eszter
Vélemény, hozzászólás?